4en a Kéken – Jótékonysági futás
A 4en a Kéken csapata (Vizi András, Milutinovity Adrián, Lengyel Róbert, Kovács Tibor) 2022. február 4-én Sátoraljaújhelyen felhúzta a nyúlcipőt, és András hajnali rajtjával megkezdték a két és fél napos jótékonysági futást, melynek célja a mozgáskorlátozott gyermekek parasportjának fejlesztése volt.
Apartman karácsony 2021-ben a Zuglói Önkormányzat támogatásával
Ebben az évben sem mehettünk úgy szünetre, hogy ne tartottuk volna meg a Mozgásjavító EGYMI apartmanjaiban a karácsonyi ünnepséget és vacsorát.
Lezajlott a Tárva vár 2021
December 3-án a Fogyatékos Emberek Világnapján online formában rendeztük meg a 10. Tárva várunkat, mely idén az „Érték, tudás, együttműködés” címet viselte.
Támogatási együttműködés az Emberi Erőforrások Minisztériumával
Örömmel adunk hírt arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézményéhez, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézethez benyújtott pályázatunk támogatásra érdemes bírálatot kapott.
SZJA 1% a 2021-es rendelkező évben
Ebből a pénzből, és a további támogatásokból eszközöket vásárolunk, iskolai rendezvényekhez, tanulmányi kirándulásokhoz, kulturális eseményekhez, szabadidős programokhoz, táborozáshoz nyújtunk anyagi támogatást, pedagógusok képzését finanszírozzuk…
Lezárult a Magyar Nemzeti Bankkal kötött támogatási együttműködés
A Magyar Nemzeti Bank és a Zsótér Pál Alapítvány között 2020. november 25-én létrejött támogatási szerződés értelmében alapítványunk 3.624.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült az alábbi célokra: az alapítvány tulajdonában lévő oktatólakás felújítása...
Játékadomány a LEGO Csoport és a Kárpátok Alapítvány jóvoltából
A LEGO Csoport és a Kárpátok Alapítvány 85 db LEGO csomagot adományozott alapítványunknak, melyet a Mozgásjavító EGYMI óvodai ballagásán és a bizonyítványosztáson osztottunk szét az óvodások és a kisiskolások között.
Alapítványi díjak 2021
Idén is június 15-én, a Mozgásjavító EGYMI évzáróján került sor az alapítványunk által létrehozott és fenntartott ösztöndíjak és elismerések ünnepélyes kihirdetésére. Szerencsére ismét szép számban érkeztek a pályázatok, a bíráló bizottságnak és a kuratóriumnak pedig...
Tárva-Vár konferencia és karácsonyi programok a Zuglói Önkormányzat támogatásával
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata 2020-ban 500 000.- Ft vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Zsótér Pál Alapítvány számára, a Tárva-Vár szakmai és nyílt nap, valamint az Apartman Karácsony elnevezésű program lebonyolításának költségeire. A...
Együttműködés a Sharity Mobile Application Zrt.-vel
Örömmel és nagy bizakodással számolunk be alapítványunk és a Sharity Mobile Application Zrt. között 2020-ban létrejött együttműködésről. Azzal, hogy az alapítvány a Sharity együttműködő partnerévé vált, részese lehet egy Magyarországon újszerű kezdeményezésnek,...
Lezárult támogatási időszakról számolunk be
Lezárultak a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt., mint támogató, és a Miniszterelnökség, mint fejezetet irányító szerv 50 millió forintos támogatásával megvalósuló beruházásaink, alapítványunk, a Zsótér Pál Alapítvány közreműködésével. A támogatási összegből az...