Újabb 3 mozgásjavítós diák tölthetett el közel 3 napot az alapítványi lakásban: Marosi Bence, Bajár Krisztián és Porubszki Patrik izgalmas beszámolója következik.
„Megérkezésünk napján elmentünk a közeli ALDI-ba élelmiszert vásárolni, megvettük másnapra a vonatjegyeket, este pedig színházba mentünk a Városmajori Szabadtéri Színpadhoz.
Miután éjfélkor hazaértünk, nem sok időnk volt az alvásra, ugyanis 6-kor már kelhettünk is, hogy elérjük a 9.20-as Railjet vonatot. Úticélunk Győr volt. A kelenföldi pályaudvarra való eljutásunk kalandosra sikeredett, ugyanis a várt alacsonypadlós trolin nem volt rámpa, így újra kellett terveznünk az útvonalat Kelenföldig. Végül sikeresen odaértünk a 8E busszal.
A vonaton történő utazás nagy élmény volt nekünk, mert Bence és Krisztián először utazott a Railjeten. Megérkeztünk Győrbe, ahol egy mozgáskorlátozottakat szállító egyesület kisbusza várt bennünket, amit Bence szervezett 😊. Győrben ellátogattunk a Mobilis-be, ami egy természettudományos interaktív kiállítótér, ahol sok érdekes dolgot kipróbálhattunk. Itt nagyon jól éreztük magunkat, még szabadulószobában is voltunk, amiből sajnos, nem tudtunk a meghatározott időkereten belül kijutni. Később egy kémiai kísérleteket bemutató előadást is megnéztünk.
Délután egy városnéző séta következett Győrben. Az estébe még belefért egy kertmozi előadásának megtekintése is, mely az előző este megismert színházi producer meghívására történt, szintén a Városmajori Szabadtéri Színpadhoz. Hazafelé a buszra várva egy kellemes meglepetés ért bennünket, ugyanazzal a sofőrrel találkoztunk az 5-ös buszon, aki már előző nap, két alkalommal szállított minket. Ezen jót derültünk mindannyian.
Pénteken délelőtt már készültünk a hazaútra, de még előtte volt időnk gofrit sütni. Összességében, nagyon nagy élmény volt számunkra ez a három nap.
Alig várjuk, hogy újra pályázhassunk erre a programra!”
És egy-egy idézet a résztvevőktől:
Marosi Bence: „Úgy érzem, hogy ez a program nagyszerű lehetőséget teremtett arra, hogy az elektromos kerekesszékkel gyakorolhassam a hosszabb távú közlekedést.”
Bajár Krisztián: „A legnagyobb élmény az volt számomra, hogy először utaztam railjeten, valamint először jártam Győrben is.”
Porubszki Patrik: „Megtanultam használni a BKK futárt, valamint kipróbálhattam olyan konyhai tevékenységeket, amelyeket otthon nem szoktam végezni pl. uborka szeletelése. Nagyon érdekes volt számomra az is, hogy láthattam, hogyan emelőzik fel a kerekesszéket a vonatra.”