2022. november 17-én felkerekedtünk, és a Mozgásjavító diákjaival nagy izgatottsággal látogattunk el az MVM Élménynapra.
Az MVM Dóm tágas előterében finom süteményekkel, pogácsákkal és innivalókkal vártak minket a szervezők. A pincérek úgy sürgölődtek körülöttünk, mintha mi is olyan kisasszonyok és urak lennénk, mint akik itt-ott felbukkantak a résztvevők között.
Nem vártunk sokági… Megtöltöttük a hasunkat és cukortól pezsgő vérrel nekivágtunk a kalandnak. Átkelve a varázskapun egy élettel teli csarnokba csöppentünk. Éppen Ábel Anita és Rákóczi Feri köszöntötte a színpad előtt álldogáló csoportokat. Az egész helység tele volt játékokkal és boldog gyerekzsivajjal. A fiatalok ugrálóvárakban játszottak, mászó falakon kapaszkodtak és akadálypályákat teljesítettek. Voltak, akik a jelnyelvvel ismerkedtek, diótörő bábúkkal malmoztak vagy a kézügyességüket fejlesztve vidámságot festettek jó néhány szürke kavicsra. Több sem kellett, mi is belevetettük magunkat a játékba és mindent kipróbáltunk, amit csak lehetett.
A színpadon egymást váltották a fellépők. Diákjaink között voltak elkötelezett Kicsi Gesztenye Klub rajongók, így nem is lehetett volna nagyobb az öröm, amikor megjelent a csapat. A rendezvényen fellépett Kalap Jakab is, majd megnézhettünk egy látványos vízigömb showt. Az eseményt végül egy fergeteges The Biebers koncerttel zártuk. Puskás Peti mosolyogva fogadta a lelkes gyereksereg ostromát, és türelmesen várt, míg a 100. fénykép is elkészült. (Természetesen mi sem maradtunk ki a sorból. )
De ez még nem minden! A színfalak mögött, a „felnőttek világában” sajtótájékoztató zajlott, melynek keretében az alapítványunk egy 5.000.000 forintról szóló adománylevelet vehetett át az MVM Zrt. jóvoltából!
Az összeget – folytatva immár 30 éves munkánkat- a mozgáskorlátozott gyermekek, fiatalok és a Mozgásjavító EGYMI támogatására, eszközparkjának bővítésére és az intézmény 120. évfordulójának megünneplésére fordítjuk.
Köszönjük az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az adományt, és hogy ez alkalommal is mosolyt csaltak több száz gyermek arcára, köztük a mozgásjavítós diákokéra is!