A Mozgásjavító EGYMI 7. osztályos diákjának, Takács Lillának az édesapja, Péter, jótékonysági eseményt szervezett az iskola és alapítványunk javára a Dohány utcai Hashtag karaoke bárban. Magát az eseményt egy ismertető kampány előzte meg a Facebookon, instagramon és TikTokon, hogy minél többen részt vegyenek a árverésen, ahol Fige Florentina diákunk rajzai kerültek kalapács alá.
De mielőtt még sor került volna az árverésre, számos fellépő alakította a hangulatot: dallamdob előadó, rapper, magyar és külföldi slágereket éneklő zenekarok, tűzzsonglőr, cigányzenekar és capoeira bemutató szórakoztatta a gyülekező vendégeket, akik között szép számban megjelentek a „mozgásjavítós” kollégák is. Az éjszaka folyamán – ami hajnali 4-kor ért véget – Mohamed Fatima és Dopeman is fellépett a vendégek nagy örömére, de bárki mikrofont ragadhatott – és ezt sokan meg is tették -, hiszen egy karaoke bárról beszélünk.
Jótevőnk a helyszín teljes esti bevételét is felajánlotta az árverésen befolyt összegek mellett, így a jótékonysági kezdeményezés végeredménye 1,6 millió forint lett!
Hálásan köszönjük Péternek és csapatának a sok-sok munkát, amit a szervezésre fordítottak és az önzetlen és nagylelkű felajánlást, aminek eredménye az iskolánkat, és rajta keresztül a mozgáskorlátozott gyerekeket gazdagítja.
Fige Florentina rajzainak bekeretezését a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósítottuk meg (pályázat azonosító száma: NEAO-KP-1-2023/10-001008).