2024. május 3-án a Mozgásjavító EGYMI-ben tartott előadást Radó Péter oktatáskutató a méltányos oktatásról. Megtelt a színházterem az érdeklődő kollégákkal, akik – bár az előadás témája könnyednek épp nem nevezhető – nagy figyelemmel hallgatták a szakembert. Szóba került többek között a méltányosság és esélyegyenlőség, az egyenlőtlenségek és teljesítményszakadékok, az oktatás hátránykompenzációs képessége, a szociális szelekció – mindez fogalmi szinten és számokkal alátámasztva, hazai és nemzetközi összehasonlításokban, élő példákkal. Az előadás végén kollégáink kérdései igazolták: valóban érdekfeszítő előadást hallgathattunk meg, ami számos gondolatot szült.

2024. május 6-án nagy izgatottsággal vártuk Pál Feri atya „Pedagógus mentálhigiéné – kiégés” című előadását. Megismertük a kiégés jellemző tüneteit, területeit és fázisait. Arra kerestük a választ, hogy a kiégés adott szakaszában milyen megoldások állhatnak rendelkezésünkre, mit kell tennünk ahhoz, hogy ne csak ideiglenesen kezeljük ezt az állapotot, hanem visszafordítsuk vagy akár megelőzzük a folyamatot.
Pál Feri atya humora és könnyed stílusa révén a hallgatóság nemcsak hasznos információkkal gazdagodott, hanem jól is szórakozott. Az esemény nagy sikert aratott, és értékes útravalót adott a résztvevőknek a mindennapi munkájukhoz és életükhöz.
Az előadások a FOF2023-B-3300 kódszámú, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium által támogatott pályázat keretében valósultak meg. Köszönjük a támogatást!