Február 14-én lezajlott 7. alapítványi Jótékonysági Estünk, amin közel 200-an vettünk részt – reméljük, mindenki jól érezte magát!
Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak az Est sikeréhez: belépő vagy támogatói jegyet vásároltak, tombola ajándékot ajánlottak fel, támogatókat szereztek, ötleteltek, dekoráltak, süteményt süttettek vagy maguk sütöttek, tombolát vásároltak, mozgósították a baráti és rokoni kapcsolataikat, az előkészítésben illetve a lebonyolításban személyesen közreműködtek…
Mindennek köszönhetően a jelenlegi számítások szerint (egy ide kapcsolódó pályázatunk még függőben van) 1.260.000,- Ft maradt tisztán az alapítvány számláján! Elkezdhetjük tehát kitűzött céljaink, a folyosók színes festésének és a tréninglakás felújításának előkészítését.
A fotók jól visszaadják azt a vidám hangulatot, amiben az Est programjai teltek. Részesei lehettünk egy – a vendégek történeteit eljátszó – improvizációs színházi előadásnak , finom fogásoknak a vacsorán, értékes ajándékoknak a tombolahúzáson, nagy találkozásoknak rég nem látott ismerősökkel, kollégákkal, és végül a táncparkett is megtelt.
A teljes fotógaléria ide kattintva elérhető:
http://www.mozgasjavito.hu/2020/02/19/alapitvanyi-est-2020/
Jó nézegetést kívánunk és még egyszer köszönjük!