Alapítványi díjak – eredményhirdetés

Június 21-én a Mozgásjavító EGYMI „piros udvarán”, ünnepélyes keretek között adhattuk át ismét az alapítványi ösztöndíjakat, Emlékérmeket és az Életműdíjat.   A 2024/25-ös tanév ösztöndíjasai: Székely Levente István (4. osztályos) – Mozgásjavító EGYMI Fige...

MexBalaton 2024

A Mozgásjavító és az MDSE együttműködésében megvalósuló MexBalaton program május 10-én indult útjára, amelynek célja az volt, hogy mozgásukban korlátozott diákok is lehetőséget kapjanak a Balaton körüli táv teljesítésére. A háromnapos esemény során diákok, tanárok és...

Előadások a FOF2023-B-3300 kódszámú pályázat keretében

2024. május 3-án a Mozgásjavító EGYMI-ben tartott előadást Radó Péter oktatáskutató a méltányos oktatásról. Megtelt a színházterem az érdeklődő kollégákkal, akik – bár az előadás témája könnyednek épp nem nevezhető – nagy figyelemmel hallgatták a...

Civil Munkáért Díj

Büszkén osztjuk meg a hírt: a Zsótér Pál Alapítvány munkáját Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete CIVIL MUNKÁÉRT DÍJ-ban részesítette. A díj mindenkit illet, aki munkájával önzetlenül támogatta alapítványunk működését, köszönjük...

Jótékonysági Est a Hashtag Bárban

A Mozgásjavító EGYMI 7. osztályos diákjának, Takács Lillának az édesapja, Péter, jótékonysági eseményt szervezett az iskola és alapítványunk javára a Dohány utcai Hashtag karaoke bárban. Magát az eseményt egy ismertető kampány előzte meg a Facebookon, instagramon és...